Aggodalmak

Biztos sokat dicsekedtem már Májusom atletikai adottságaival. Már korábban is elég durván tolta a dolgokat a játszótéren, mindig is elég haladó szintű mászó volt, de mostanában a Zoli már túl sokat megenged neki úgy érzem. Már csak kerítésen átmászva hajlandó megközelíteni néhány területet, állandóan fára mászik, és a mászókáknak is csak a leghajmeresztőbb részein kapaszkodik fel.
Persze nem szoktam én sem elvenni az önbizalmát, mert azzal több kárt okozhatok, mint kéne, de azért néha már nagyon aggódom. Zoltán általános válasza, hogy én vagyok a hülye, mert mi történne, ha eddig sem történt semmi. Nekem erről az a véleményem, hogy Zoli agya akkor állhatott meg a fejlődésben mikor valaki a baleset fogalmát próbálta vele megértettni. Azóta sem sikerült felfognia mit jelent.

Szerencsére Mayával komolyabb baleset még nem történt, de hogy bizonyítsam előfordulhat, még akkor is ha semmi extra hajmeresztő mutatványba sem kezd bele, és kedves édesapja is jelen van.

Múltkor egy egyszerű futásból akkorát zúgott, hogy még a mellkasáról is leszedte a bőr (+ tenyér + térdek) nem beszélve arról, hogy úgy esett, hogy a foga koppant a betonba. Remek. Igaz csak egy annyira ici-pici darab tört le belőle amit csak egy anyai szem képes meglátni, azért még sem töltött el boldogsággal a dolog.

Mi a jobb ha engedem, vagy ha visszafogom? Hol a határ? Mivel okozok nagyobb kárt?

Na jó azt hiszem paráimat illetve azok jogosságát majd kénytelen leszek egy témához illő videó bejátszással alátámasztani, addig is kattogok magamban.

Maya végre kezdi megérteni a zsebpénz fogalalmát. Ma másodszor költött saját pénzt. Segítek, mivel valószínűleg sosem találnátok ki mit vett: LOVAT. Mert még csak 23 volt itthon. Korábban pedig lovas táskát :)

Szoktunk mostanság (ahogy talán már említettem) a költözésről beszélni, mert ugye a kert az jó lenne. Maya persze egyből: de ha lesz kertünk, lesznek tyúkjaink, meg nyuszijaink? (na persze, hogyne, meg kutyáink, cicáink és lovaink is)

Ma eljöttek a tanítónénik látogatóba, és azt kell, hogy mondjam, amennyire kiszámíthattalan, hogy egy 4,5 éves gyerek vajon, hogy is fog reagálni, nagyon meg voltam elégedve. Semmi idétlenkedés, semmi túlzásba vitt szégyenlősködés nem volt. Megmutatta a vulkános festményét, miután a baba festményt agyonra dícsérték, aztán olvasott is hangosan, önellátta magát a kancsóból vizzel, úgyhogy YES,  ügyike volt.

Más ebben a pillanatban nem nagyon jut eszembe, vagy ami igen az inkább a másik blogra illik.
Majd jelentkezem.

Köszi Cica, hogy ezt is olvasod ;)