Sziasztok,

Bocsi, de egyszerűen nincs időm írni, és ez most még kb egy hónapig így marad, bár nagyon sok mindent szívesen mesélnék.
Itt van viszont kis szösszenet, egyik ismerősöm életéből, a levél, vagy chat üzi-sor az anyósától neki szól. Fogadjátok szeretettel a következő sorokat, nyugtatót érdemes előre bevenni:

bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:19):
sziasztok!
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:22):
hallom hogy zolika sokat sir és nem alszik nyugodtan éjszaka,és hogy riadtan és orditva kel fel gyakran.
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:25):
gondolom ez titeket is ki borit, hiszen nem tudtok nyugodtan aludni, nem pihenitek ki magatokat!
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:30):
szerintem a baj az étkezésével van baj!!!
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:32):
a gyerek éhes és ha éhes nem alszik , feszült és nyugtalan,nem táplálo az étrendje.
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:33):
ha főznél magatoknak minden nap változatosan ,abbol adhatnál turmixszolva zolikának is.
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:34):
6 honapos már mindent ehet!!!!
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:45):
csak az a baj hogy te nem tanultál meg főzni szilvikém, és nem is nagyon akarsz!és amit főzől nem izletes nem eszitek meg , ki megy a vc .be ezért inkább nem is főzől ! csak ritkán. joghurttal ,tápszerrel nem lakik jol a gyerek! csak ideig oráig.meg az édes krumplit is megunja ha folyton azt eszik!
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:48):
napi egyszeri főtt étel nem elég a gyereknek, este mielőtt lefektetnéd 1- orával jol kell lakatni, teát tejet csak már mikor aludni megy akkor kell neki adni , hogy azon aludjon el!
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:49):
az már nem éség ellen kell neki , csak szomjuság ellen
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:50):
a tápszert meg már felejts el attol csak dagad a gyerek feje!!!
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:51):
most jössz haza használd ki hogy itthon vagy és tanulj meg főzni , mindent amit lehet!
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:52):
gondolom anyukád segit ebbe
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:52):
azt meg probáld ki hogy estére jol lakatod a gyereket , és biztos fog aludni
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:54):
ezt ne vedd kioktatásnak csak mivel tapasztalatbol tudja az ember
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:54):
ha én is éhes vagyok nem tudok nyugodtan aludni
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:54):
és ezzel mindenki igy van
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:54):
még egy gyerek is
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:55):
ott van a szép konyhátok és nem főzől benne!
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:56):
eddig az volt a gond hogy kicsi ,most nem tudom mi a probléma??
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:57):
egy feleségnek az a dolga hogy főzzön a családjára
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:57):
legalább is nálunk
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:58):
és ezt meg kell tanulni, mindenki tanulja a főzést
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:58):
de ezt akarni kell!!
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:59):
fogadd meg ezt szilvikém nem rosszbol mondom
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 09:59):
ha nem tudsz valéamit judit szivesen segit neked!
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 10:01):
zoli biztosan örűlne neki ha meglepnéd valami finom ebéddel , amit szeret csak igy tudsz megtanulni főzni ha probálkozol
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 10:03):
és ha szereted a fiamat, és jokat akarsz főzni a te fiadnak ,akkor azon leszel hogy mindent meg tudjál főzni
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 10:04):
na jo van , be fejezem még egyszer ne vedd oktatásnak ezt én csak jot akarok nektek
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 10:05):
zolika ketébe meg adjál baba piskotát nyomogasd a szájához hogy tanulja meg mit kell csinálni
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 10:06):
a kezével
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 10:06):
már azt is régen ennie kéne
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 10:06):
répát a kezébe
bonicica@t-online.hu üzenete (09/04/2009 10:06):
had rágja


Ezek után ha valaki nem teljesen elégedett saját anyósával, akkor esetleg újra értékelheti a viszonyt :)

És akkor Maya megette a krokodilt

Hát igen, egyrészt kiderült, hogy a háttal kezdett mondat egyáltalán nem helytelen, úgyhogy én is nyugodtan megőrízhetem eme jó szokásomat. Másrészt pedig visszautalva a címre, vannak ilyen esetek, mikor a Mayus nem igazán tesz különbséget két szó között, ilyen az is mikor például együtt mosogatunk és magyarázom, hogy így lesz tiszta az edény és ő meg nem érti mit beszélek én most a tésztáról, csak mondogatja, hogy tészta tészta. Van ilyen. Így történ az is, hogy magyaráztam, hogy milyen finom a brokkoli amit eszik, mire ő elkezdte összecsapkodni a kezét (krokodiljel), meg sikítani ahogy az angol versike szerint akkor sikítunk mikor krokodilt látunk. Fetrengés de tényleg. Annyira édi mikor ilyeneket ért és magyarázza is, ja és ugye nem mellesleg mennyivel finomabb a krokodil, mint valami uncsi zőccség. Nemde?
Olvasva Vili blogját eszembe jutott, hogy nálunk is volt nem régiben kutyás incidens. Nem jó dolog pánikra nevelni a gyereket és nagyon nem is akarom, viszont néha "just can't help it". Itt valahogy a kutyakaki összeszedésnél tovább nem nagyon terjed a kutyatartás kultúrája egy-egy rétegnél (néha sajnos még addig sem), úgyhogy az ember próbál óvatos lenni, főleg mert itt valamiért nagyon szeretik a pitbull-okat. Vajon miért???
Szóval első izgi kutyás para az volt, mikor két dobbermann kihozta nyüzüge gazdáját sétáltani, már maga a látvány is izgalmas volt. Én remegő lábakkal könyörgök, hogy Maya menjünk, menjünk. Maya meg: VAU, Vau, vau. Jó oké anya az ideggyenge csak menjünk mááááár! Semmi nem használt. Ilyen lassan még sosem haladtunk. Már izzadtam. Ha felvettem ordított és kalimpált, én meg már ott tartottam, hogy kezdtem megalkotni a belülről vízhatlan kabát elméletét. Így egy hónappal később már tudom, hogy ez a szitu csak az én fejemben volt drámai, mert én ragaszkodnék csak ahhoz, hogy kutyák szájkosarat és pórázt viseljenek, szóval logikusan nekem kell szétnézni belül.
A másik eset viszont nem volt egyszerű. Anya meg apa úgy gondolta, hogy 6-8 év körüli gyermekük vigye már le egyedül sétáltatni a pitbull-t de ha lehet közben a játszóteret is intézze el, avagy kösse ki a kutyát a játszótér kerítéséhez, ja bocs KAPUJÁHOZ és hagyja dühöngeni, majd oldja el és hozza be. Persze az összes anyuka menekítette a gyerekét kifelé. Na most komolyan ezek normális emberek? No essünk túl ezen, ez már a rég múlt homályába vész úgy is.

Itt egyébként gyönyörű idő van pár napja. Négy-öt órákat vagyunk kint napközben. Szuper. Ilyenkor azért úgy hiányzik Pest, mert ugye az én agyamban valahogy az van, hogy ha itt ilyen az idő akkor az egész világon ilyen. És Pest..... Budapest, Budapest Te csodás!!!!
Tegnap sajna a reggeli sétának súlyos következményei lettek. Felborult a bioritmus :)
Előfordul, hogy a Maya elalszik a kocsiban, de vagy csak 1-2 perccel mielőtt hazaérünk, és akkor még nem gáz felkelteni, vagy pedig ha valahol úton vagyunk akkor a kocsiban is alhat egy órát nem dől össze a világ. Tegnap kb 10-15 percet aludt, ez azt jelentette, hogy a déli alvásra nem bírtam időben letenni, de persze mano a mano megküzdöttünk. A végén már én is majdnem sírtam. Fél háromkor aludt el, és negyed hétig húzta a lóbőrt. Ennyit a délutáni sétáról. Este aztán mondtam neki fél kilenckor, hogy az van édesem, hogy anya álmos, apa megy dolgozni, legjobban akkor döntessz, ha alszol. Úgyhogy aludt. Reggelig méghozzá, úgyhogy nagyszerűen alakutak a dolgok. Ma reggel mindketten szuper frissen keltünk, mentünk is csavarogni. Vicces volt, főleg mikor úgy döntött, hogy ő már haza megy, de én maradjak még egy kicsit a játszótéren, úgyhogy rám zárta a kaput. Kire ütött ez a gyerek??
Hallott már valaki mazsola függőségről?? Azt hiszem a Maya ebben szenved. Főleg parki-mazsolazabalandusza lehet. Ahogy kiérünk a parkba - na jó néha akár fél óra is eltelik előtte- keresnünk kell egy padot, aztán Maya (visszatörlés előtt maja, ki ennek a gyereknek az anyja??, nem is beszélve a Zoliról aki a múltkor Maya Barnoth-ot jelentette be az orvoshozz.... no comment) elkezdi átkutatni a táskát, és közben megállás nélkül mondja, hogy hamham hamham. Egyszer esetleg éhen hal.

Együtt alvásról is mondanék még egy-két szót. Néha megfordult már az én fejemben is, hogy nem a legkényelmesebb hárman aludni egy ágyban (azért ha szerencsénk van át tudom tenni a Mayát a hozzánk csatolt kiságyába, de ez nem teljesen általános), most már tudom milyen szerencsések voltunk eddig, most már együtt fekszünk és kelünk, Karival, Bucival, Mimivel, rosszabb esetben Gabival, Athosszal és Porthosszal (is). Van ilyen. A Maya gondoskodó, jó anyuka lett. Néha azért az ő engedékenysége is terjed addig, hogy bele egyezzen, hogy legalább az ő gyerekei hadd aludjanak a kiságyban. (nem mindig van ilyen szerencsénk, olyankor sötétben tapogatózva oldom meg az éjszakai átfeketetést :( )
Ja, tudom, hogy még valami hasonlóan fontos dolgot megakartam osztani, de sajnos még mindig nem készítek jegyzetet a blogírás előtt, így esetleg ha eszembe jut akkor majd írok még egy adagot ma.

Addig is sok szép csao!!

Puszi, pacsi, pá

Annyi minden van, és valahogy mégsincs semmi extra. Sokszor lusta vagyok írni, sokszor viszont csak az van bennem, hogy ha azzal a hülye szakdogával nem haladok semmit, akkor hogy képzelem, hogy blogot írok. Jaja ezt az önbűntetés részt jól megtanultam. Az van, hogy ha egy gyereket rendszeresen megdícsérsz azért ha ügyes, vagy valamilyen módon jelzed, hogy rosszat csinált, egy kis idő után megtanulja az agya és saját magát is jutalmazza vagy bünteti. Ezt már itthon is észreveszem a Mayán. Nagyon aranyos. Nem gyakran, de azért persze egyszer-egyszer előfordul, hogy nem értünk egyet abban, hogy jót csinált-e vagy rosszat. :)) Na mindenesetre kiváncsi vagyok, hogy bennem, hogyhogy csak az önbüntető reflex maradt meg. ??? rejtély

Előző blogomra picit visszatérve, megszületett az elhatározás, hogy jövőre elkezdek itt egy egyetemet és végre azt tanulom amit mindig is szerettem volna. Miért is ne?? Ez az egyetlen logikus lépés Back to life... yes??

Anyway... Jól vagyunk. Maya egy angyal, legalábbis mikor nem negatívjaként ébred. Mostanában újra nekiállt fogakat termelni. Egyrészt ideje volt, mert ez a hat azért nem túl sok, másrészt azért szegénykém megszenvedi rendesen. Persze szokásos elmaradhatatlan velejárók, mint a takony, köhögés ilyesmi azok megvannak. Volt egy kis láz, meg volt egy másfél nap üvöltés. Fog még sehol, de a helyzet javulásnak indult. Reménykedve nézzünk a jövőbe, talán nem ezzel a hat foggal kell leélnie az életét.

Héj blogírók, ti nem vagytok néha úgy, hogy egy leírhatatlan hosszúságú blog van már a fejetekben, de mikor rászánjátok magatokat, hogy végre írtok, akkor egy furcsa kis kavalkád lesz belőle aminek "se füle se farka" (persze ezt énekelve), nem is szólva a fogalmazás stilusáról. Valahogy a fejemben még senkiszámára nem sértő. (most meg visszaolvasva már asszem megint nem éppen kultúrált módon fogalmaztam)

Babajelek. Szuper de tényleg, nagyon jó. Ezt a dolgot a legjobb ötlet volt elkezdeni. A Zoli persze még terhes koromban megvett minden gyermek értelmi fejlődésére vonatkozó könyvet, amin kis ideig jót röhögtem ugyan, utána már inkább csak falnak mentem tőlük, (inkább a Zolitól) de legalább volt miből kiszűrni, mi az ami jó és nálunk is jól használható. Jaja sokat lovagolok mindig azon ha valamin kiakadok, de bírom az okos anyukák megjegyzését, hogy így majd később fog beszélni a gyereked. Na igen ezt még csak olyanoktól hallottam akiknek a gyereke semmivel nem beszélt korábban mint a Maya. Másrészt egyik megjegyzést tevő kedves anyuka, pár perccel későbbi gondolata az volt, mennyivel jobban kommunikálsz a lányoddal mint én az enyémmel. Jéé, nem már, tényleg?? Csak nem azért mert megadtam a lehetőséget arra, hogy ő is kifejezze magát :)
Na egyébként már most észreveszem az egésznek a hasznát, mert természetesen én is nagyon örülnék, ha a Maya a traktoron és a babán kívül más szavakat is használna, de tudom, hogy ebben a korban még ha 2 szavas mondatokban tud is egy-két baba beszélni, nem valami nagy a szókincse. Lehet, hogy ha az én babám is egy nagyon korán beszélő tipus lenne akkor eszem ágában sem lett volna a mutogatás, így viszont azt veszem észre, hogy a Maya az ebben a korban szokásos kb ötven szó helyett már jóval többet használ, természetesen annyi különbséggel, hogy inkább mutatja őket, illetve a hangutánzó szavakat használja adott esetben. A cél végülis az oda-vissza kommunikáció könnyítése nem?? Egyébként gondolom a beszélő kisgyereket is csak akkor érted meg, ha figyelsz rá, mintahogy a mutogatót is. Mellesleg annyit még a dolog védelmében, hogy nem hiszem, hogy egy gyerek később tanulna meg beszélni ha babajeleket használ. Ha nincs kész arra, hogy beszéljen akkor nem fog akkor sem a kéket pisilek, ha meg készen van akkor nem fog elnémulni mert valaminek a jelét is ismeri. Itt azért nem arról van szó, hogy minek beszéljek, ha anyámat apámat ide oda rángathatom és akkor is értenek ha mindenre csak rámutatok. Azért én nagyon büszke vagyok így is, mikor a Maya elmutogatja, hogy egy baba alszik, vagy leült. Vagy hogy szeretne banánt. Nem beszélve arról, hogy mennyi állatot ismer, tud szólni hogy kapcsoljam le a lámpát. Ezek számomra nagyon nagy dolgok.
Szintén vicces és jó dolog az, hogy (biztos a magyarban is van pár, én nagyon keveset ismerek) az angol énekek közül sok van ami elmutogatható, olyan aranyos ahogy már 4-5 dalt is el tud mutogatni.

Ami viszont aggaszt és tudom, hogy nem kéne az az, hogy mi igazából nem beszélünk vele angolul. Nekem nem áll a számra, hogy angolul szóljak hozzá. Sokat járunk ugyan angol játszóházakba, babatáncra, babaénekre, de azért mégis kicsit aggódom, hogy hogyan és mikor is fogja ő megtanulni a nyelvet, fogja érteni nem sokára, vagy nehézségei lesznek???? Ez is persze egy olyan dolog, hogy aki nincs ebben a helyzetben az nagyon jól tudja, hogy nem lesz semmi gáz. Én is tudom, de jaj az én édes törékeny pici babám ügybügyümütyürü :S :S

Még egy kis dicsekvés a királylányról. Nyilván minden anyuka szerint a saját gyereke a legtökéletesebb, legszebb, legokosabb. Igen ez nálunk is így van. Valahogy mégis azt veszem észre, hogy a Maya (és talán más magyar gyerekekre is jellemző) kicsit előbbre jár mint kortársai. Lehet persze, hogy ez csak azért van, mert járni is hamarabb tanult meg, és onnantól azért az agy is ugye kicsit begyorsul. Mindenesetre látom a 3-4 héttel fiatalabb barátait, akik most őszintén és minden ítélkezés nélkül (márcsak azért is, mert nagyon jófej és gondoskodó mamákkal vannak megáldva) még kb azon a szinten tartanak ahol a Maya 10-11 hónaposan. Azért elég furcsa. Persze 3 éves korra a legtöbb gyerek azért többé kevésbé egy szinten van az alapképességeket tekintve, szóval nyilván rengeteg figyelem mellett ők is nagyon okos babák lesznek. És persze a büszkeségem mellett azért én még mindig nem osztom, egyik okos anyuka barátnőm, (vagy Zoltán) véleményét, hogy a gyereknek zseninek kell lenni. ÁÁ a gyereknek boldognak kell lenni. Nem az a fontos, hogy két évesen olvasson, az a fontos, hogy még 20 évesen is kiegyensúlyozott legyen. Nemdebár??

Na itt jól eldicsekedtem, hogyan is préselhetném még ide legújabb büszkeségünket a kacsintást. Olyan édi, megtanult félszemmel kacsintani. Döbbenetes, én kb 3-4 éves voltam mikor megtanultam. Emellett rájöttünk, hogy a rombolás mellett az építés is érdekes lehet, ha másért nem akkor azért mert a végén lesz mit lerombolni. Azért kis lépés ez az emberiségnek, de nagy lépés Geffertanyának. :)

Móka: minap Maya kicsit belezavarodott, hogy adjon-e vagy dobjon-e puszit az anyjának, ezért számra tette a tenyerét és cuppantott. Fetrengtem :)

That's all folks, ha egyszer nem lesz más dolgom akkor majd olyan blogot írok, hogy ihaj. Lesz annak eleje, vége, közepe, bevezetés, tárgyalás, kivezetés. Nem egy in medias res és aztán vége is egyből, mindezt nagyon hosszan. Na milyen dolog ez már kérem.

Csók mindenkinek, nézzetek tévét, igyatok koktélt, vagy akár komolyabb mélységekbe is merülhettek a viva la vida témakörben!!

Szenvedélyes szenvedés

Na persze nem valami vad szenvedély éget, hanem inkább már a szenvedés a szenvedélyem. Csomót gondolkodom, hogy vajon alkatilag vagyok-e képtelen igazán boldog lenni vagy ez másokkal is így van néha?? Persze a nagyhatású filozófiai alkotás a Sex és New York sok megold(hat)atlan lelki nyavalyámon átsegít, azért nem mindegyiken.
Úgy tűnik annyira bezárkóztam és magamba fordultam, hogy szép lassan már tényleg nem maradtak emberek körülöttem. Ez itt azért elég nagy trauma tud lenni, mert idegen ország stb stb. Nem is tudom meddig kéne Angliában élnem ahhoz, hogy akár csak egy kicsit is az otthonomnak érezzem.
A másik probléma, hogy már nem csak itt vagyok magányos, hanem miután ebből a helyzetből kilépek és hazamegyek, akkor vagy nincs is kedvem senkivel találkozni, vagy ha mégis összejön, akkor rá kell ébrednem, hogy abszolút lehangoló energiavámpír vagyok, akivel végül már az ezer éves barátai sem szívesen találkoznak. Na ja kik is a barátok??? Persze az én életemben ez a kérdés kicsit túl gyakran merül fel. ÁÁÁ biztos semmi köze ahhoz az apró alkati problémához hogy más szemében általában a szálkát is meglátom míg a sajátomban a gerendát sem, viszont ha valaki más igen akkor aztán van lelkidráma. Én aztán nehezen viseltem egyébként is mindig a kritikát, de basszus azért tényleg van olyan, hogy egy-két ember igazából csak jót akar, de olyan rohadt tapintatlan, hogy ahelyett, hogy azt érezném, igaza van tök jó, hogy rámutatott, hogy min kéne változtatnom, inkább azt érzem aha jól megmondta őt sem akarom többé látni. Bár tudom, hogy igaza volt.
No mindegy. Meg nem értett szenvedő alany vagyok egy jó ideje (mióta megszültem? vagy mióta megszülettem? nem is tudom igazán :) )

Tegnap átjött Bandi, a Zoli öccse, és úgy alakult, hogy ketten maradtunk itthon főzőcskézni, amíg a Zoli elvitte csavarogni a lányát. Érdekes, hogy a Bandi, - akitől megismerkedésünktől kezdve kb 4 évig folyamatosan rettegtem, és csak magamra erőltetett vagányságból mertem egyáltalán hozzá- vagy beszólni - , kb 2 perc alatt megértette, hogy mi a bajom, és végre pár percig tök jól éreztem magam. Végre. Tulajdonképpen a kommunikációs zavarok között egy rég felismert, csak elhanyagolt tényező volt lényeges. Eddig nőkkel (és Zolival) próbáltam beszélgetni. Jó ég! Mi van velem? Nem emlékszem, hogy a 29 évem alatt kb 3 nővel bírtam néha normálisan elbeszélgetni?? :)

Egyébként a helyzet az, hogy persze kívülről marha röhejesnek hangzik, de őrületes pánikba estem első sorban attól, hogy mindjárt 30 éves leszek, ami számomra önmagában is megrázó és megalázó fordulópont, de mindemelett, nincs szakmám, nincs életem, nincs pénzem, nincs önbecsülésem. Viszont van egy gyerekem és neki egy apja, aki gondoskodik ugyan rólunk, de hogy tudja-e hogy én tulajdonképpen ki is vagyok, egy nanny a gyerek mellett, vagy egy élő ember, esetleg (már elnézést, de) Nő....???

Ha minden jól megy, akkor idén, de legkésőbb februárban diplomázom. Ehhez persze tényleg mindennek jól kell mennie, mert még rengeteg dolgom van, hogy ez sikerüljön.
Aztán el kell döntenem, hogy tovább tanulok-e, és végre azt tanulom-e ami érdekel, vagy megint valamit amivel ugyan gyorsan el lehet helyezkedni, de ...... de... ennyi. Elhelyezkedni, pénz kapni, dolgozni menni, hazajönni. Igazából már ez is olyan jól hangzik, hogy sosem gondoltam volna, hogy munkába menni és saját fizetést kapni egyszer vágyálmommá válik majd a számomra.
A másik verzió, hogy elmegyek suliba. Felveszem hozzá a kimondhatatlanul rengeteg állami támogatást, és bízom a csodában, hogy angolul elvégzek egy egyetemet ÖT ÉV alatt, majd állást kapok, és még mindig görbebot nélkül járhatok majd dolgozni, visszafizetem a hitelt, a Maya még nem halt éhen, és pikk-pakk máris más országba költözhetünk, vehetek magamnak egy új ruhát, csináltathatok frizurát, beruházhatok botox-ra, hogy fiatalabbnak tűnjek, és járhatok templomba imádkozni, hogy ha csak titokban is, de még egyszer az életben egy pasi gondoljon rám másképp, mint egy....., hát nem is tudom deffiniálni amit ide akartam írni, talán a szürke kisegér felnőtt ember méretű verziója.
Szóval nem gáz van, hanem pánik. Döntéseket kell hoznom, és valahogy valami remény sugarat kell találnom, hogy 30-on túl és gyermekáldás után is van élet.
Nem tudom.. VAN??