Egy gyerek nem gyerek???

Elképesztőnek tartom, az emberek reakcióját egy-két esetben. Az egyik ilyen pl, mikor megtudják, hogy terhes vagy (persze te is csak kb 1 napja tudod) az első kérdés: Hogy fogják hívni?
De tényleg, igazából az ember még sokkos állapotban van, fel sem fogja mi történik, mit csináljon, eszébe sem jutott, hogy a gyereket hívni kell valahogy...
A másik ahogy megszületett a gyerek, tehát a sokk nem is elég kifejező a lelki és fizikai állapotra amiben vagy, mégis mi az első kérdés: Mikor jön a kistestvér?
Na most komolyan, az emberek hülyék vagy mivan?

Egyébként persze sokszor esik szó a kistestvér ügyről most már nálunk is. Én valahogy mindig egy gyerekről álmodtam, és ha őszinte akarok lenni még most sem vagyok teljesen odáig az ötlettől, hogy mindenképpen legyen még (szerencsés, nem ikres esetben) egy.

Rengeteg, cikk meg blog meg mindenféle tanulmány szól arról, hogy miért is rossz egykének lenni. Hááát, nem mindennel értek egyet. Érdekes egyébként, hogy nekem van tesóm, és mindig is imádtam őt. Ennek ellenére nem érzem, hogy egy embernek csak akkor lehet tökéletes élete, ha tesvére is van.
Persze belátok nagyon sok igazságot. A szövetség, az összetartozás, az egymásra számít(hat)ás, illetve egykeként, (a kicsit eltúlozva) koravénség, magasabb inteligencia, kreativitás stb stb.

Ja ilyenkor mindig szóba kerül az anyagi része is a dolognak. Sok ember van aki már az első gyereket is az anyagiaktól teszi függővé, igazából meg is értem. Ha egyszer ott a baba, nem akarsz tovább aggódni azon, hogy kibírod-e fizetni a drágább iskolát, nem hogy azon, van-e mit enni egyáltalán. Aztán a második gyereknél, megint jön, hogy gazdaságosabb, mert izé meg hozé, illetve, hogy még több pénzbe kerül ezért meg azért.
A helyzet az, hogy mi is egy drágább ovit/isit néztünk ki a Mayának. A Zolival mi mindketten jobbnak látjuk a Waldorf oktatást a hagyományossal szemben, viszont meg kell, hogy mondjam, már az óvóda is olyan áron van, amitől az embernek akkor is könnybe lábad a szeme, ha van ötlete, hogy honnan szedje rá a pénzt.

Másrészt én nem vagyok annak a híve, hogy ha szültünk egy gyereket, akit mi akartunk akkor azonnal rohanjunk vissza dolgozni, ilyen-olyan okok miatt. Az viszont már egy másik kérdés, hogy ha jön a kistesó, akkor mennyi ideig van egy nő "elzárva" a külvilágtól.
Már bocs a megfogalmazásért. Persze lehet emberek közé menni, és sok ismerősöm a gyereket is ráncigálja mindenfelé magával. Ez nekem nem annyira megy. Én azért azt hiszem az első 2-3 évben amennyire lehet, inkább nekünk kell a gyerkőc napi rendjéhez alkalmazkodni, és nem őt a miénkbe kényszeríteni. Így viszont azért nem mindig egyszerű. A rengeteg öröm, vigyorgás és boldogság mellett is elveszít az ember barátokat, kapcsolatokat. Másrészt, vannak gyönyörű anyukák a játszótéren is, de most legyünk őszinték. Fagyjon be a seggem a miniszoknyában és a szövetkabátban a játszótéren, úgy, hogy a Maya esetleg pont ölbe kívánkozik sároslábbal. Vagy kezdjek el sminkelni séta előtt, miközben tudom, hogy a saját reggelimet is alig bírom összehozni? Mások hogy csinálják?
Kis kor különbség a gyerekek között? Jó ég. Mennyi energiája van néhány embernek???
Nagy korkülönbség? Na ez megint egy külön téma. Ez már biztos nem azt a célt szolgálja, hogy a gyereknek legyen kivel játszani, és együtt felnőni.

Hosszas beszélgetések után, végülis arra jutottunk a Zolival, hogy ha minden (értem ezalatt az anyagi és párkapcsolati dolgokat is) jól alakul akkor a legideálisabb kor különbség nálunk a 4 év lenne. Azt hiszem 2 év kevés nekem, mert a dackorszak közepére kistesót szülni. Hát ne röhögtessen senki azzal, hogy ez jó ötlet, és nem lesz testvérféltékenység. 3 éves korban a gyerekek oviba mennek, akkor az ugye nem kis változás (úgymond trauma) a megszokotthoz képest. Esetleg szükség lehet a szülő figyelmére, és nem arra, hogy a kistesó miatt észre se vegyük, hogy van már egy nagyobb gyerekünk is. 4 éves korban, én úgy hiszem, már sokkal érettebben lehet velük kommunikálni, egy éve közösségben van, aminek a ritmusát fel is tudta venni, és még messze van a következő nagy váltás. Szóval én most ezt találom ideálisnak.

Na ezt most kifejtettem itten vala. Asszem továbbiakban is ilyen elméllyült monológokra lehet majd számítani.

Vélemények a témában???

Olyan sokszor szeretnék írni, és valahogy mindig hanyagolom ezt a blogot. Érdekes, hogy amig az előzőn mindent összehordtam, és minden lelkinyomoromat leírtam, addig itt, ahol aztán tényleg lenne mit mesélnem, állandó a csend.
Persze észrevettem, hogy egyre nehézkesebben fogalmazok. Szeretnék marha szórakoztató lenni, aztán semmi nem jut eszembe, pláne nem vicces. Pedig most aztán van nálunk: hajcihő, kitűnő hangulat, papa, mama, gyerek(ek), zene-bona, ricsaj. Ja és persze a csupaszív szeretet.

Kicsit persze a Szirka bloghoz hasonlóan én is szerettem volna csomó érdekességet is leírni, a gyerekekkel illetve a tudni valókkal kapcsolatban, de ez is elmaradt. Na itt azért közre játszik az is, hogy az iwiw-en csináltam egy témába vágó klubot, ami nagyon jól indult, de sajnos egy személyesen is elég jól ismert anyuka szeret szart kavarni és rosszindulatúskodni, úgyhogy igazából, ahogy már csak az én életemben ez valahogy mindig alakul, sokszor eszmecsere helyett, köpködés vagy mély hallgatás van.

Itt is néha ahelyett, hogy a jó tippeket adagolnám, néha rámjön, hogy kinek a jóédesanyját, és mivel a blog mégsem ilyesmiről kéne, hogy szóljon, általában ilyenkor sem írok.
Végülis azt hiszem, hogy most, hogy már talán csak Elvis olvas néha, igazából lefogom írni a nagy idegrohamaimat is. Mé' ne?

Nálunk egyébként az van, hogy Zoltánnal nap mint nap megdöbbenünk a Mayán. Hihetetlen ez az időszak. Oké az ember valamilyen szinten felocsúdik abból, hogy a köldökzsinór elvágásától egy évre (nem is beszélve a [itt most valami nagyon nyál aláfestőzenét kéretik elképzelni] a két sejt egyesülésétől eltelt x időről) mennyi csodán mentünk keresztül. (fejét először emeli a baba, először mosolyog, fordul át, ül fel stb stb) és még persze mindig mindennek az elején vagyunk, most már napi szintű a megdöbbenés.
Már azért próbáljuk magunkat és a Mayát nem hasonlítgatni másokhoz és csak úgy büszkék lenni, ez néha azért nem könnyű. Mindenesetre, megdöbbentő mikor a gyerek egyszer csak mindent ért egyszerűen szavakból. Illetve egyre komolyabb szinten kommunikál. Nagyon nagy az interakció ebben az időszakban.
A Mayus imádja a könyveket és az állatokat következés képpen az állatos könyveket is.
Az állathangokat már régóta utánozza, és persze időről időre vannak nagy kedvenceink, ilyen volt az oroszlánüvöltés, vagy a kigyósziszegés, ja és a kukorékolás. Most viszont ott tartunk, hogy elkezdtünk babajelezni.
Ez egy nagyon érdekes technika, a kommunikációt segíti. A sok okos (mert persze ebben a kérdésben is vannak okosok) persze itt is tud olyan érveket, hogy ha a gyerek mutogat akkor később fog beszélni, de ezek ugyanazok az emberek, akik azt mondják, hogy ha mindig szopizik a gyerek elalvás előtt akkor sosem fog tudni másképp elaludni. Jaja logikus, majd az oltárnál mutogatni fogja az igent, és a nászéjszakán az aktus után megszoptatom én is hogy biztos el tudjon aludni. Bocs, hogy közönséges formámat hozom, a lényeg, hogy eddig még egyszer sem bántam meg, hogy nem hallgattam a bölcs öregekre, akik mindent olyan nagyszerűen tudnak.

Babajelezéssel kapcsolatban annyi a lényeg, hogy a kutatások szerint azok a babák akik használják, állítólag hamarabb tudnak beszélni (legalábbis hamarabb, mint anélkül tudnának), sokkal nagyobb az önbizalmuk a kommunikációban mert hamar meg tudják értetni magukat, és sokkal bővebb szókincsre tudnak szert tenni, korábban mint a kortársaik.
Amit az okosok mondanak az pedig az, hogy ha a gyerek csak mutogat és te mindent megértessz, akkor majd lusta lesz beszélni. Ó igen??

Nálunk az van, hogy én felhagytam az idegbeteg életstilusommal, és nagyon nyugodt vagyok (na azért Zoltánnal nem, nem akarom kizökkenteni). Szóval ahelyett, hogy bármiért kiabálnék, inkább nyugodt maradok és inkább elmondom százszor. És jé megérti. Néha már segít is egy-két dologban. Persze persze nem olyan könnyű ez az időszak. Egy-két ismerősöm őrülten panaszkodik, hogy nem bírja, én viszont őrületesen élvezem. Igazából, meg kell, hogy mondjam, nagyon sokat számít, hogy Zoli és én nagyon egyetértünk azügyben, hogy egy anyukának mennyit kell a gyerekkel lennie, és olyan kivételes helyzetben vagyunk, hogy ehhez tartani is tudjuk magunkat. Szuper dolog ez.

Az a helyzet, hogy megint 3 ember írogat msn-en, és így megint egy rakás szemét lett a blogom állaga, de majd igyekszem összeszedni magam. Nem fogadkozom, de gyakrabban fogok írni.

agyő