2012. augusztus 31., péntek
2012. augusztus 30., csütörtök
Könyvek2
A helyzet az, hogy a könyvek amellett, hogy nagyon szórakoztatóak lehetnek, képzeljétek, még segítséget is nyújthatnak.
Bár most így hirtelen elgondolkodtam azon, hogy az internet világában, mikor minden kérdésedre egy kattintásból választ kapsz, hogyan is fogok jól kijönni itt a dologból, de a válaszom csak annyi, hogy khm asszem régimódi vagyok.
Mondanám, hogy kétféle ember van, de erről mindig Zoltán mondata, jut eszembe miszerint: "Kétféle ember van, az egyik aki azt mondja, hogy kétféle ember van...."
És azt hiszem ebben igaza van, és én nem akarok olyan lenni.
Szóval, találkoztam olyan emberekkel, akik nem vettek terhességről, szoptatásról, vagy gyermeknevelésről szóló könyveket, mert ők ösztönösen mindent jól fognak csinálni. (na az ilyen emberekkel azért jó találkozni, mert végül ők is elolvassák majd azokat a könyveket, cikkeket, de először jó móka nyilvánosan rájönniük, hogy csak azért mert láttak már halivúdi családi filmet még gőzük sincs arról, hogy mibe is vágtak bele)
Éééés találkoztam olyan emberekkel is, mint mi (hogy összehasonlító tanulmányozást folytatnak és a témában található közel összes könyvet felvásárolják)
A legviccesebb - bár ebből a fajtából összesen két embert ismerek - aki mikor elolvas egy könyvet, az abban található tanácsokat PARANCS-ként értelmezik és nem képesek önálló véleményt alkotni és asszerint cselekedni. Ezt tartom egyébként a legszomorúbbnak az összes lehetőség közül. Hadd ne ócsároljam Zoltánt túl sokáig azzal kapcsolatban, hogy ő az egyike a fent említett két embernek, és emiatt egy baba gondozásról szóló könyvtől, mint életmentő akció voltam kénytelen megszabadulni.
Az én személyes véleményem az, hogy nem baj ha az ember utána jár, hogy ki hogy látja, mit javasol, hogyan élte meg stb, de aztán vizsgálja a saját személyiségét, képességeit, lehetőségeit, és nem felejti el a gyerekét sem, hogy bár hasonlít a többire, mégsem tömegáru.
Bár néha nevetségesnek tűnik, hogy egy-két nem túl kreatív, de készséges szülő mikben szorul könyvek segítségére, azért még mindig jobb, hogy abból a néhány ezer fából amit emiatt kivágtak nyomtattak nekünk "hogyan játszak 0-3 éves korú gyermekemmel" típusú könyveket.
Néhány szerző és könyv ami nekünk segített a túlélésben:
RANSCHBURG JENŐ: Szülők Könyve
Popper, Vekerdy, Ranschburg: Sorsdöntő találkozások
Család harcmező és békesziget
(egyébként ettől a háromtól kb bármi jöhet)
Dr. Sears : The Attachment Parenting Book / The Fussy baby
Halkan jegyezném meg, aki Dr. Sears-t és Ranschburgot is olvas, az néha észre veszi, hogy a kettő közel azonos, csak az egyik angol a másik magyar.
Dr. Brazelton: Touchpoints (ez először egy felesleges beruházásnak tűnt, és bár csak párszor emeltem le a polcról, néha életmentőnek bizonyult. (azt is innen tudom, hogy mi jó a másnaposságra, bár ehhez már kellett némi egyéni logikázás ;) ))
Azt hiszem, a mi fenti témára vonatkozó könyvtárunk elég terjedelmes ezért nem sorolnám fel az összes könyvünket.
De sok jó dolgot ki lehet bogarászni egy-egy könyvből. Később pedig, nem is akkora hülyeség a hogyan tanítsuk a sakkot gyerekünknet típusú kötetek beszerzése.
Szóval amit mondani akartam. Építsünk templomot Ranschburgnak és Dr. Searsnek.
Szülőknek meg adjon az isten észt is ha már gyereket adott.
Bár most így hirtelen elgondolkodtam azon, hogy az internet világában, mikor minden kérdésedre egy kattintásból választ kapsz, hogyan is fogok jól kijönni itt a dologból, de a válaszom csak annyi, hogy khm asszem régimódi vagyok.
Mondanám, hogy kétféle ember van, de erről mindig Zoltán mondata, jut eszembe miszerint: "Kétféle ember van, az egyik aki azt mondja, hogy kétféle ember van...."
És azt hiszem ebben igaza van, és én nem akarok olyan lenni.
Szóval, találkoztam olyan emberekkel, akik nem vettek terhességről, szoptatásról, vagy gyermeknevelésről szóló könyveket, mert ők ösztönösen mindent jól fognak csinálni. (na az ilyen emberekkel azért jó találkozni, mert végül ők is elolvassák majd azokat a könyveket, cikkeket, de először jó móka nyilvánosan rájönniük, hogy csak azért mert láttak már halivúdi családi filmet még gőzük sincs arról, hogy mibe is vágtak bele)
Éééés találkoztam olyan emberekkel is, mint mi (hogy összehasonlító tanulmányozást folytatnak és a témában található közel összes könyvet felvásárolják)
A legviccesebb - bár ebből a fajtából összesen két embert ismerek - aki mikor elolvas egy könyvet, az abban található tanácsokat PARANCS-ként értelmezik és nem képesek önálló véleményt alkotni és asszerint cselekedni. Ezt tartom egyébként a legszomorúbbnak az összes lehetőség közül. Hadd ne ócsároljam Zoltánt túl sokáig azzal kapcsolatban, hogy ő az egyike a fent említett két embernek, és emiatt egy baba gondozásról szóló könyvtől, mint életmentő akció voltam kénytelen megszabadulni.
Az én személyes véleményem az, hogy nem baj ha az ember utána jár, hogy ki hogy látja, mit javasol, hogyan élte meg stb, de aztán vizsgálja a saját személyiségét, képességeit, lehetőségeit, és nem felejti el a gyerekét sem, hogy bár hasonlít a többire, mégsem tömegáru.
Bár néha nevetségesnek tűnik, hogy egy-két nem túl kreatív, de készséges szülő mikben szorul könyvek segítségére, azért még mindig jobb, hogy abból a néhány ezer fából amit emiatt kivágtak nyomtattak nekünk "hogyan játszak 0-3 éves korú gyermekemmel" típusú könyveket.
Néhány szerző és könyv ami nekünk segített a túlélésben:
RANSCHBURG JENŐ: Szülők Könyve
Popper, Vekerdy, Ranschburg: Sorsdöntő találkozások
Család harcmező és békesziget
(egyébként ettől a háromtól kb bármi jöhet)
Dr. Sears : The Attachment Parenting Book / The Fussy baby
Halkan jegyezném meg, aki Dr. Sears-t és Ranschburgot is olvas, az néha észre veszi, hogy a kettő közel azonos, csak az egyik angol a másik magyar.
Dr. Brazelton: Touchpoints (ez először egy felesleges beruházásnak tűnt, és bár csak párszor emeltem le a polcról, néha életmentőnek bizonyult. (azt is innen tudom, hogy mi jó a másnaposságra, bár ehhez már kellett némi egyéni logikázás ;) ))
Azt hiszem, a mi fenti témára vonatkozó könyvtárunk elég terjedelmes ezért nem sorolnám fel az összes könyvünket.
De sok jó dolgot ki lehet bogarászni egy-egy könyvből. Később pedig, nem is akkora hülyeség a hogyan tanítsuk a sakkot gyerekünknet típusú kötetek beszerzése.
Szóval amit mondani akartam. Építsünk templomot Ranschburgnak és Dr. Searsnek.
Szülőknek meg adjon az isten észt is ha már gyereket adott.
Könyvek
Egyszer Zoltán legjobb barátja azt mondta, nem jön velünk színházba, mert szerinte a színház a mozi elődje, - elavult vacak, öregeknek.
A könyv vajon minek az elődje? Kindle? DVD? Én azért a roskadozó polcaink mellett is hálát adok, hogy mi egy könyvszerető család vagyunk, beleértve gyerkőckémet is.
Teszem hozzá ezt a blogot még tegnap kezdtem el írni, és bár már akkor is tudtam, hogy Zoltán rendelt pár könyvet az internetről, még nem voltam kész a mennyiségre és terjedelemre, Polcainkon ugyanis már nincs hely, DE OLCSÓ VOLT. Szóval ezzel meg is lett indokolva miért volt ezekre a könyvekre is szükségünk.
Egyébként hiába van több száz (talán kicsit még annál is több) könyvünk kindle-re szabott formátumban azért az igazat megvallva én is szeretem magam könyvekkel körül venni, remélem egyszer a megfelelő terünk is lesz a már meglévő könyv állományunkhoz, amit egyelőre több lakásban (polcokon több sorban), és azok pincéiben, padlásain egyaránt tárolunk.
Szóval (kicsit visszaolvasgatva itteni bejegyzéseimet) végül mikor nem tudtuk eldönteni, hogy egy pár napos-hetes-hónapos gyerekkel mit is lehet csinálni, akkor képeskönyveket mutogattunk neki, vagy verseket, mondókákat olvastunk nagy boldogan.
Egyszercsak azt látom, hogy a másfél éves gyerekem ül a játszó sarokban és babajelezve meséli magának a képeskönyvet. :D
Most ott tartunk, hogy esténként ő olvas nekem egy mesét aztán én neki egyet vagy kettőt. Jó is ez így. Megnyugtató, hogy legalább ezzel nem lesz gond az iskolában. Bár nagyon remélem, hogy mással sem lesz.
Szóval, most hogy a Maya itt nyifog mellettem végképp kezdem elveszteni a fonalat, de a lényeg, hogy tök jó, hogy a gyerekünk is amellett, hogy nagyon aktív kis sportmanó, kellőképpen könyv moly is. Jó, hogy este mikor nem tud elaludni, felkapcsolja magának a lámpát átnéz még egy vagy két könyvet aztán "villany leó" és elalszik. Reggel általában ugyanez. Nem érzi szükségesnek, hogy kirugdosson az ágyból amíg nem olvasgatott magának.
Vajon mit akarhattam mondani, mikor ezt a blogot elkezdtem??
Egyébként emlékeztek arra, hogy : "Nem nekem tanulsz. Magadnak tanulsz."
Megtaláltam ennek a gyerek által is megérthető verzióját, mert ugye felmerült nálunk is a kérdés, hogy miért kell tanulni. Bár komolyabban nem kellett erőlködnöm, hogy okokat tanuljak, miután Maya állandóan egyetemre készül, és doktor néni akar lenni. De azt hiszem a legmegyőzőbb érv az szokott lenni, hogy "Maya ha egyszer anyuka leszel és lesz egy nagyon okos kislányod vagy kisfiad, és nagyon sok érdekes dolgot kérdez tőled, akkor fogsz tudni rá válaszolni, ha sokat tanultál. És akkor a gyerekeid örülni fognak, hogy sok mindenre tudod a választ."
Másrészt szoktam neki mondani, hogy az az okos gyerek aki sok mindenre kiváncsi, és az iskola azért van, hogy minél több dolgot elmeséljen, megtanítson, hogy megtudjuk a választ azokra a dolgokra amikre kiváncsiak vagyunk."
Hát lehet, hogy ez így kicsit túl magyarázottnak tűnik, nekem mégis jobban bejön, mint a "Balogh Móni miért tudta megírni ötösre?" "Engem más gyereke nem érdekel" "Amíg az én kenyeremet eszed, akkor kapsz biciklit..." NEM NEKEM TANULSZ, MAGADNAK TANULSZ!!!!"
A könyv vajon minek az elődje? Kindle? DVD? Én azért a roskadozó polcaink mellett is hálát adok, hogy mi egy könyvszerető család vagyunk, beleértve gyerkőckémet is.
Teszem hozzá ezt a blogot még tegnap kezdtem el írni, és bár már akkor is tudtam, hogy Zoltán rendelt pár könyvet az internetről, még nem voltam kész a mennyiségre és terjedelemre, Polcainkon ugyanis már nincs hely, DE OLCSÓ VOLT. Szóval ezzel meg is lett indokolva miért volt ezekre a könyvekre is szükségünk.
Egyébként hiába van több száz (talán kicsit még annál is több) könyvünk kindle-re szabott formátumban azért az igazat megvallva én is szeretem magam könyvekkel körül venni, remélem egyszer a megfelelő terünk is lesz a már meglévő könyv állományunkhoz, amit egyelőre több lakásban (polcokon több sorban), és azok pincéiben, padlásain egyaránt tárolunk.
Szóval (kicsit visszaolvasgatva itteni bejegyzéseimet) végül mikor nem tudtuk eldönteni, hogy egy pár napos-hetes-hónapos gyerekkel mit is lehet csinálni, akkor képeskönyveket mutogattunk neki, vagy verseket, mondókákat olvastunk nagy boldogan.
Egyszercsak azt látom, hogy a másfél éves gyerekem ül a játszó sarokban és babajelezve meséli magának a képeskönyvet. :D
Most ott tartunk, hogy esténként ő olvas nekem egy mesét aztán én neki egyet vagy kettőt. Jó is ez így. Megnyugtató, hogy legalább ezzel nem lesz gond az iskolában. Bár nagyon remélem, hogy mással sem lesz.
Szóval, most hogy a Maya itt nyifog mellettem végképp kezdem elveszteni a fonalat, de a lényeg, hogy tök jó, hogy a gyerekünk is amellett, hogy nagyon aktív kis sportmanó, kellőképpen könyv moly is. Jó, hogy este mikor nem tud elaludni, felkapcsolja magának a lámpát átnéz még egy vagy két könyvet aztán "villany leó" és elalszik. Reggel általában ugyanez. Nem érzi szükségesnek, hogy kirugdosson az ágyból amíg nem olvasgatott magának.
Vajon mit akarhattam mondani, mikor ezt a blogot elkezdtem??
Egyébként emlékeztek arra, hogy : "Nem nekem tanulsz. Magadnak tanulsz."
Megtaláltam ennek a gyerek által is megérthető verzióját, mert ugye felmerült nálunk is a kérdés, hogy miért kell tanulni. Bár komolyabban nem kellett erőlködnöm, hogy okokat tanuljak, miután Maya állandóan egyetemre készül, és doktor néni akar lenni. De azt hiszem a legmegyőzőbb érv az szokott lenni, hogy "Maya ha egyszer anyuka leszel és lesz egy nagyon okos kislányod vagy kisfiad, és nagyon sok érdekes dolgot kérdez tőled, akkor fogsz tudni rá válaszolni, ha sokat tanultál. És akkor a gyerekeid örülni fognak, hogy sok mindenre tudod a választ."
Másrészt szoktam neki mondani, hogy az az okos gyerek aki sok mindenre kiváncsi, és az iskola azért van, hogy minél több dolgot elmeséljen, megtanítson, hogy megtudjuk a választ azokra a dolgokra amikre kiváncsiak vagyunk."
Hát lehet, hogy ez így kicsit túl magyarázottnak tűnik, nekem mégis jobban bejön, mint a "Balogh Móni miért tudta megírni ötösre?" "Engem más gyereke nem érdekel" "Amíg az én kenyeremet eszed, akkor kapsz biciklit..." NEM NEKEM TANULSZ, MAGADNAK TANULSZ!!!!"
2012. augusztus 28., kedd
Megdöbbenve látom, hogy a dittemamával kapcsolatos lelkedésem 2009-ben feladta a harcot az általános lustaságommal és érdektelenségemmel szemben, de most újra belecsapok és továbbra is elemezgetem, dicsőítem, átkozom majd itt magam és családom egyéb tagjait.
Mégha nem is lesz több száz bejegyzés mostanság, azért ha így belegondolok mikor az utolsó bejegyzésem készült Maya még el sem kezdte az ovit, most meg már be is fejezte, pár héten belül kezdjük az iskolát. Izgalmas dolgok ezek.
Emlékszem mikor megtudtuk, hogy mi lesz a horoszkópja mikor megszületik a legtöbb ember már eleve csak őszinte részvétet nyílvánított (kívéve Katikát és Zoliját). Most így közel 5 év elteltével két dolgot állapítanék meg a témában.
1) Még mindig azt hiszem, hogy az én gyerekem a legcsodálatosabb élőlény a földön, és ismerve néhány másik skorpiót, eléggé más jellem mint ők, de meg kell, hogy mondjam az említett gyermekek mind a legerősebb akaratú kis makik akiket valaha láttam.
2) A különbség Mayában... az, hogy gondolkodik, és utána dönt, ha egyszer-egyszer rosszul dönt abból tanul és ez a kezdetektől igaz. Emiatt nagyon büszke is vagyok rá.
Szóval az első öt évünk pár mondatban összefoglalva:
Attachment parenting: (ennek minden velejárójával együtt, ami sok ítéletet, harcot, kritikát, védekezést vonz magával.)
Azt hiszem ez az a dolog amiben minden ismerősömet beleszámítva is a legszerencsésebb vagyok/legszerencsésebbek vagyunk.
Nálunk apuci mindig ugyanolyan aktív részese volt a gyerek nevelésnek mint én.Valahogy mindig sikerült megtalálni azt az egyensúlyi pontot, hogy a gyerkőcünk mindent krízishelyzetet viszonylag zökkenőmentesen átvészelt (talán a tavaly nyár lehetett a legmegrázóbb, mikor mindketten depressziósok voltunk).
Valamint mikor a helyzet közel sem kritikus, mi akkor is ott vagyunk és pont kiegészítjük egymást. Amiben én nem vagyok túl jó, abban Zoltán nagyszerű és vica-versa, közben persze figyelünk egymásra, hogy ha egy-egy időszakot "egyszülős" családként kell megélnünk a Maya akkor se szenvedjen hiányt.
Arra gondolok, hogy fenti kis kategóriákat ecsetelem majd a továbbiakban, specifikusabban kiemelve a fejlesztést és az azokhoz használt segítségeket/eszközöket/játékokat/ könyveket.
Mégha nem is lesz több száz bejegyzés mostanság, azért ha így belegondolok mikor az utolsó bejegyzésem készült Maya még el sem kezdte az ovit, most meg már be is fejezte, pár héten belül kezdjük az iskolát. Izgalmas dolgok ezek.
Emlékszem mikor megtudtuk, hogy mi lesz a horoszkópja mikor megszületik a legtöbb ember már eleve csak őszinte részvétet nyílvánított (kívéve Katikát és Zoliját). Most így közel 5 év elteltével két dolgot állapítanék meg a témában.
1) Még mindig azt hiszem, hogy az én gyerekem a legcsodálatosabb élőlény a földön, és ismerve néhány másik skorpiót, eléggé más jellem mint ők, de meg kell, hogy mondjam az említett gyermekek mind a legerősebb akaratú kis makik akiket valaha láttam.
2) A különbség Mayában... az, hogy gondolkodik, és utána dönt, ha egyszer-egyszer rosszul dönt abból tanul és ez a kezdetektől igaz. Emiatt nagyon büszke is vagyok rá.
Szóval az első öt évünk pár mondatban összefoglalva:
Attachment parenting: (ennek minden velejárójával együtt, ami sok ítéletet, harcot, kritikát, védekezést vonz magával.)
- szoptatás 2 év 4 hónapon át
- együtt alvás 3 évig, aztán mikor a család nem a legkiegyensúlyozottabb időszakát éli akkor újabb együtt alvós időszak 4-5 éves kor között
- oviba beszoktatás nagyon lassan. Ez annyira durván kivételes eset volt, hogy mikor utolsó nap vittem leányzómat az oviba az ovóbácsi nevetve fogadott, hogy nicsak-nicsak az a gyermek is elvégezte az ovit akit az anyukája legtovább őrzött a teremben.
- sírni hagyást azaz szebb nevén a controlled crying technikát mi is kipróbáltuk és nagyon sürgősen fel is adtuk. Mi a gyereket felkapkodós típus voltunk/vagyunk.
- zene
- mozgás
- kreatívitás
- érintés, ringatás
- beszéd
- szeretet
- fejlesztő játékok
- babajelek
- önálló döntések támogatása
Azt hiszem ez az a dolog amiben minden ismerősömet beleszámítva is a legszerencsésebb vagyok/legszerencsésebbek vagyunk.
Nálunk apuci mindig ugyanolyan aktív részese volt a gyerek nevelésnek mint én.Valahogy mindig sikerült megtalálni azt az egyensúlyi pontot, hogy a gyerkőcünk mindent krízishelyzetet viszonylag zökkenőmentesen átvészelt (talán a tavaly nyár lehetett a legmegrázóbb, mikor mindketten depressziósok voltunk).
Valamint mikor a helyzet közel sem kritikus, mi akkor is ott vagyunk és pont kiegészítjük egymást. Amiben én nem vagyok túl jó, abban Zoltán nagyszerű és vica-versa, közben persze figyelünk egymásra, hogy ha egy-egy időszakot "egyszülős" családként kell megélnünk a Maya akkor se szenvedjen hiányt.
Arra gondolok, hogy fenti kis kategóriákat ecsetelem majd a továbbiakban, specifikusabban kiemelve a fejlesztést és az azokhoz használt segítségeket/eszközöket/játékokat/ könyveket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
