Sziasztok, remélem van kinek köszönnöm még akkor is, ha most a komment funkció egy ideig még nem működik.
Tegnap, útban a barátaink felé, a buszon utazva az történt, hogy a Mayát szokás szerint kivettem a babakocsiból és az ölembe ültettem, elkerülve ezzel azt, hogy félúton mások számára nehezen elképzelhető hangerővel elkezdjen tiltakozni a buszozás ellen. Egy kedves átlagos kinézetű öreg bácsi mellé ültünk le, aki közölte, hogy milyen aranyos a Maya, és hogy nála is van egy kép egy babáról, méghozzá saját magáról, mikor még kisbaba volt. Megmutatta. Megnéztük. Aztán megfordította a mappát amiben a kép volt és mutatta a többit, egy transzfesztitáról, majd közölte, hogy az is ő, és hogy a kép tavaly - a 77. születésnapján - készült, akkor ő ugyanis még mindig fellépett. Ezek után elkezdett énekelni a Mayának, - aki imádta őt -, majd leszállt.
Végülis ez késztetett arra, hogy most már tényleg elkezdjem az új blogomat, mert vannak az ember életének olyan pillanatai amit muszáj megosztania.
A buszon egyébként továbbra is olyan utitársaink akadtak akikről még mesélhetnék, de ennél érdekesebb eset nem történt. Mindenesetre, mosolyogtunk egyet a Zolival, hogy még jó, hogy Londonban élünk, mert így a Mayát már különösebb meglepetések nem érhetik majd ha más országokba utazik. Itt aztán tényleg minden van.
Be kell vallanom, nehéz kicsit újra írnom. Rengeteg dolog történt/történik, és közben valószínűleg hozzátok képest velem mégsem történik semmi.
Még valami amit át kell gondolnom a blogommal kapcsolatban. Sok minden van bennem ami kikivánkozik, de ebből nem kevés az olyasmi ami esetleg másokkal kapcsolatos vélemény, és azt talán jobb lenne jó mélyen eltemetni, mint megadni az esélyt, hogy akár merő véletlenségből is a fülükbe/szemükbe jusson amit gondolok. Viszont alkalmazhatom akár a nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek elvet is. Miért ne??
Lehet, hogy a blog bejegyzések, sokszor megint nem lesznek a legvidámabbak, ez semmi mást nem jelent, minthogy ezt az utat választom arra, hogy megszabaduljak a negatív érzéseimtől.
Már most megnyugtathatok mindenkit, hogy ritkán, de mégiscsak adódó nehézségeink ellenére, nagyon boldog anyuka vagyok.
A bejegyzéseim valószínűleg kicsit össze-visszák lesznek abból a szempontból, hogy nem mindig az aktuális időszakra vonatkoznak, illetve néha csak a Mayáról írok majd, néha a bajaimról, néha az örömeimről, és időnként majd csak "köpködök" másokra, akik nem is érdemlik, mert csupán máshogy vélekednek a csecsemő ápolásról, gyereknevelésről, ami pedig mindenkinek szíve-Yoga.
A kommenteket azért nem engedélyeztem, mert bár tudom, hogy ti mindig is szerettetek, és mindig csak jót akartatok nekem. Magamból és a körülöttem lévőkből kiindulva viszont azt is tudom, hogy szinte lehetetlen megállni, hogy az ember ne adjon tanácsot néha. Viszont az én határozottan stabil gyermeknevelési elveimnek és kissé instabil lelkiegyensúlyomnak legkevésbé van szüksége az esetleges jótanácsokra. Amikor kelleni fog, akkor feloldom a kommenteket.
A blogon most már megjelenítek majd olyan linkeket amik számomra hasznosnak bizonyultak. Nem tervezem, hogy én is híres blogoló leszek, mint Szirka-mama, vagy mint Bombera Kriszta :), de ha valaki mégis ide téved akkor neki ez talán segíthet.
Azt hiszem beköszönésnek ennyi és most hajrá.
Tegnap, útban a barátaink felé, a buszon utazva az történt, hogy a Mayát szokás szerint kivettem a babakocsiból és az ölembe ültettem, elkerülve ezzel azt, hogy félúton mások számára nehezen elképzelhető hangerővel elkezdjen tiltakozni a buszozás ellen. Egy kedves átlagos kinézetű öreg bácsi mellé ültünk le, aki közölte, hogy milyen aranyos a Maya, és hogy nála is van egy kép egy babáról, méghozzá saját magáról, mikor még kisbaba volt. Megmutatta. Megnéztük. Aztán megfordította a mappát amiben a kép volt és mutatta a többit, egy transzfesztitáról, majd közölte, hogy az is ő, és hogy a kép tavaly - a 77. születésnapján - készült, akkor ő ugyanis még mindig fellépett. Ezek után elkezdett énekelni a Mayának, - aki imádta őt -, majd leszállt.
Végülis ez késztetett arra, hogy most már tényleg elkezdjem az új blogomat, mert vannak az ember életének olyan pillanatai amit muszáj megosztania.
A buszon egyébként továbbra is olyan utitársaink akadtak akikről még mesélhetnék, de ennél érdekesebb eset nem történt. Mindenesetre, mosolyogtunk egyet a Zolival, hogy még jó, hogy Londonban élünk, mert így a Mayát már különösebb meglepetések nem érhetik majd ha más országokba utazik. Itt aztán tényleg minden van.
Be kell vallanom, nehéz kicsit újra írnom. Rengeteg dolog történt/történik, és közben valószínűleg hozzátok képest velem mégsem történik semmi.
Még valami amit át kell gondolnom a blogommal kapcsolatban. Sok minden van bennem ami kikivánkozik, de ebből nem kevés az olyasmi ami esetleg másokkal kapcsolatos vélemény, és azt talán jobb lenne jó mélyen eltemetni, mint megadni az esélyt, hogy akár merő véletlenségből is a fülükbe/szemükbe jusson amit gondolok. Viszont alkalmazhatom akár a nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek elvet is. Miért ne??
Lehet, hogy a blog bejegyzések, sokszor megint nem lesznek a legvidámabbak, ez semmi mást nem jelent, minthogy ezt az utat választom arra, hogy megszabaduljak a negatív érzéseimtől.
Már most megnyugtathatok mindenkit, hogy ritkán, de mégiscsak adódó nehézségeink ellenére, nagyon boldog anyuka vagyok.
A bejegyzéseim valószínűleg kicsit össze-visszák lesznek abból a szempontból, hogy nem mindig az aktuális időszakra vonatkoznak, illetve néha csak a Mayáról írok majd, néha a bajaimról, néha az örömeimről, és időnként majd csak "köpködök" másokra, akik nem is érdemlik, mert csupán máshogy vélekednek a csecsemő ápolásról, gyereknevelésről, ami pedig mindenkinek szíve-Yoga.
A kommenteket azért nem engedélyeztem, mert bár tudom, hogy ti mindig is szerettetek, és mindig csak jót akartatok nekem. Magamból és a körülöttem lévőkből kiindulva viszont azt is tudom, hogy szinte lehetetlen megállni, hogy az ember ne adjon tanácsot néha. Viszont az én határozottan stabil gyermeknevelési elveimnek és kissé instabil lelkiegyensúlyomnak legkevésbé van szüksége az esetleges jótanácsokra. Amikor kelleni fog, akkor feloldom a kommenteket.
A blogon most már megjelenítek majd olyan linkeket amik számomra hasznosnak bizonyultak. Nem tervezem, hogy én is híres blogoló leszek, mint Szirka-mama, vagy mint Bombera Kriszta :), de ha valaki mégis ide téved akkor neki ez talán segíthet.
Azt hiszem beköszönésnek ennyi és most hajrá.
