2008. december 16., kedd

Olyan sokszor szeretnék írni, és valahogy mindig hanyagolom ezt a blogot. Érdekes, hogy amig az előzőn mindent összehordtam, és minden lelkinyomoromat leírtam, addig itt, ahol aztán tényleg lenne mit mesélnem, állandó a csend.
Persze észrevettem, hogy egyre nehézkesebben fogalmazok. Szeretnék marha szórakoztató lenni, aztán semmi nem jut eszembe, pláne nem vicces. Pedig most aztán van nálunk: hajcihő, kitűnő hangulat, papa, mama, gyerek(ek), zene-bona, ricsaj. Ja és persze a csupaszív szeretet.

Kicsit persze a Szirka bloghoz hasonlóan én is szerettem volna csomó érdekességet is leírni, a gyerekekkel illetve a tudni valókkal kapcsolatban, de ez is elmaradt. Na itt azért közre játszik az is, hogy az iwiw-en csináltam egy témába vágó klubot, ami nagyon jól indult, de sajnos egy személyesen is elég jól ismert anyuka szeret szart kavarni és rosszindulatúskodni, úgyhogy igazából, ahogy már csak az én életemben ez valahogy mindig alakul, sokszor eszmecsere helyett, köpködés vagy mély hallgatás van.

Itt is néha ahelyett, hogy a jó tippeket adagolnám, néha rámjön, hogy kinek a jóédesanyját, és mivel a blog mégsem ilyesmiről kéne, hogy szóljon, általában ilyenkor sem írok.
Végülis azt hiszem, hogy most, hogy már talán csak Elvis olvas néha, igazából lefogom írni a nagy idegrohamaimat is. Mé' ne?

Nálunk egyébként az van, hogy Zoltánnal nap mint nap megdöbbenünk a Mayán. Hihetetlen ez az időszak. Oké az ember valamilyen szinten felocsúdik abból, hogy a köldökzsinór elvágásától egy évre (nem is beszélve a [itt most valami nagyon nyál aláfestőzenét kéretik elképzelni] a két sejt egyesülésétől eltelt x időről) mennyi csodán mentünk keresztül. (fejét először emeli a baba, először mosolyog, fordul át, ül fel stb stb) és még persze mindig mindennek az elején vagyunk, most már napi szintű a megdöbbenés.
Már azért próbáljuk magunkat és a Mayát nem hasonlítgatni másokhoz és csak úgy büszkék lenni, ez néha azért nem könnyű. Mindenesetre, megdöbbentő mikor a gyerek egyszer csak mindent ért egyszerűen szavakból. Illetve egyre komolyabb szinten kommunikál. Nagyon nagy az interakció ebben az időszakban.
A Mayus imádja a könyveket és az állatokat következés képpen az állatos könyveket is.
Az állathangokat már régóta utánozza, és persze időről időre vannak nagy kedvenceink, ilyen volt az oroszlánüvöltés, vagy a kigyósziszegés, ja és a kukorékolás. Most viszont ott tartunk, hogy elkezdtünk babajelezni.
Ez egy nagyon érdekes technika, a kommunikációt segíti. A sok okos (mert persze ebben a kérdésben is vannak okosok) persze itt is tud olyan érveket, hogy ha a gyerek mutogat akkor később fog beszélni, de ezek ugyanazok az emberek, akik azt mondják, hogy ha mindig szopizik a gyerek elalvás előtt akkor sosem fog tudni másképp elaludni. Jaja logikus, majd az oltárnál mutogatni fogja az igent, és a nászéjszakán az aktus után megszoptatom én is hogy biztos el tudjon aludni. Bocs, hogy közönséges formámat hozom, a lényeg, hogy eddig még egyszer sem bántam meg, hogy nem hallgattam a bölcs öregekre, akik mindent olyan nagyszerűen tudnak.

Babajelezéssel kapcsolatban annyi a lényeg, hogy a kutatások szerint azok a babák akik használják, állítólag hamarabb tudnak beszélni (legalábbis hamarabb, mint anélkül tudnának), sokkal nagyobb az önbizalmuk a kommunikációban mert hamar meg tudják értetni magukat, és sokkal bővebb szókincsre tudnak szert tenni, korábban mint a kortársaik.
Amit az okosok mondanak az pedig az, hogy ha a gyerek csak mutogat és te mindent megértessz, akkor majd lusta lesz beszélni. Ó igen??

Nálunk az van, hogy én felhagytam az idegbeteg életstilusommal, és nagyon nyugodt vagyok (na azért Zoltánnal nem, nem akarom kizökkenteni). Szóval ahelyett, hogy bármiért kiabálnék, inkább nyugodt maradok és inkább elmondom százszor. És jé megérti. Néha már segít is egy-két dologban. Persze persze nem olyan könnyű ez az időszak. Egy-két ismerősöm őrülten panaszkodik, hogy nem bírja, én viszont őrületesen élvezem. Igazából, meg kell, hogy mondjam, nagyon sokat számít, hogy Zoli és én nagyon egyetértünk azügyben, hogy egy anyukának mennyit kell a gyerekkel lennie, és olyan kivételes helyzetben vagyunk, hogy ehhez tartani is tudjuk magunkat. Szuper dolog ez.

Az a helyzet, hogy megint 3 ember írogat msn-en, és így megint egy rakás szemét lett a blogom állaga, de majd igyekszem összeszedni magam. Nem fogadkozom, de gyakrabban fogok írni.

agyő

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az egyszemélyes rajogói klubbod hiperaktív tagja lettem :o)
Meg is van Ditte aranyköpései összes és válogatott kiadásai.

Névtelen írta...

lökött :)